Vissza a Blog főoldalra

Go2uni sikersztorik – Hella menni Hollandia!

Hella egy budapesti gimnázium végzős tanulója, aki épp a szóbeli érettségire készül, de azt már tudja, hogy szeptemberben a hollandiai Groningen egyetemén folytatja tanulmányait. Tudd meg, hogyan jutott el idáig.

Hella egy olyan 13. kerületi gimnázium végzős hallgatója, ahol nem jellemző karrierterv a külföldi diplomaszerzés, idén két olyan érettségiző diák van, aki külföldön készül továbbtanulni. Az Euroexam International go2uni programjával Hella egy a gimnáziumban tartott előadáson találkozott először, majd az Educatio kiállításon is beszélgetett Ritával, a programvezetővel. Bár korábban is foglalkoztatta a külföldi továbbtanulás gondolata, az Útlevél a sikerhez komplex támogatása adta meg neki a végső lökést afelé, hogy konkrétan ebbe az irányba induljon el. Családja eléggé féltette őt, és nem is járatosak mindazokban az ügyekben, amelyek egy külföldi felvételihez szükségesek, így Hellának különösen jól jött az az összetett megoldás, amit az Útlevél a sikerhez program kínál.

„Számomra a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy kiválasszam, pontosan milyen szakon és melyik országban szeretnék továbbtanulni. Azt tudtam, hogy nagyon érdekel a kommunikáció és az újságírás, viszont kezdetben Anglia és Skócia is képben volt, lassan kristályosodott ki Hollandia mint célország. Egyéni és csoportos konzultációkon beszéltem arról, mi az, ami érdekel, ez alapján kaptam egy mentort, akivel konkretizáltuk a terveket. Végül négy ajánlatot is kaptam, ezek közül választottam ki a Groningeni Egyetem „Information and communication studies” szakját. Egy dokumentum aláírásával és visszaküldésével hivatalosan is elfogadtam a helyemet, az egyetem pedig segített a lakhatás megoldásában, így már a kollégiumi szobám is megvan, ahová ki fogok költözni augusztusban.”

Ezért válaszd az Euroexam International go2uni programját:

  • testre szabható: átfogó segítségnyújtás vagy önállóan választható modulok, igény szerint.
  • kedvező áron nyújt prémium szolgáltatást - akár részletfizetéssel is.
  • országoktól és egyetemektől független: nem egy velünk leszerződött egyetemre próbálunk bejuttatni téged, hanem a céljaidhoz, képességeidhez és lehetőségeidhez mérten keresünk neked megfelelő egyetemet.
  • próbainterjúk és próbatesztek személyre szabott kiértékeléssel.
  • online is igénybe vehető.
  • a nyári intenzív kurzusaink három tudományágban nyújtanak neked egyedülálló segítséget a felkészülésben! A nyári kurzusok jelentkezési határideje közeleg, jelentkezz minél előbb:

A go2uni nem csak a megfelelő egyetem és szak kiválasztásában volt Hella segítségére. Azzal, hogy közösen lefordították a szükséges dokumentumokat, így nem kellett hivatásos fordítóirodához fordulni, komoly summát spóroltak meg. Ezután következett a dokumentumok feltöltése, amiben szintén jól jött a go2uni segítsége, Hollandiában ugyanis nincs egységes felvételi rendszer, ahány egyetem, annyiféle követelmény és határidő.

Gyakori aggály a hazai fiatalok között, hogy a magyar érettségit esetleg nem fogadják el külföldön, pedig az itthon szerzett érettségi bizonyítvány a legtöbb európai ország egyetemeire is belépő lehet. Hollandiában ráadásul jellemző, hogy az egyetemek nagyon nyitottak, igyekeznek minél több embert felvenni, úgyhogy egyáltalán nincsenek extrém magas elvárások az érettségikkel kapcsolatban, valójában bármelyik átlagos magyar gimnazista jó eséllyel pályázhat.

„Ami igazán komoly elvárás, az a nyelvvizsga. Minden egyetem rögzíti, hogy milyen nyelvvizsga milyen szintje kell a felvételhez. Leginkább ez alapján szelektálnak, csak ezután jön a CV és az érettségi. Nekem úgy tűnik, hogy tulajdonképpen könnyebb bejutni egy egyetemre Hollandiában, mint Magyarországon.”

Hella diákhitelt semmiképp nem akart igénybe venni, így a szakok mérlegelésénél szempont volt a tandíj mértéke, és miután a go2uni munkatársa időben noszogatta, hogy kezdje el a kollégiumi ügyintézést, így kedvezőbb lehetőségek közül választhatott.

„Amiért a leghálásabb vagyok a go2uninak, az a folyamatos támogatás. Akkor is tartották bennem a lelket, mikor a bizonytalan felvételi elvárások miatt meg voltam győződve róla, hogy engem sehova se fognak felvenni. Egyedül nagyon nehéz végigjárni ezt az utat, de ők ott voltak mellettem, és segítettek mindenben, amiben kellett.”

Külföldi egyetemen továbbtanulni nem kiváltság, hanem lehetőség, ami számodra is elérhető. Vágj bele a nagy kalandba, mi segítünk!

0
Hozzászólás