Vissza a Blog főoldalra

Mitől kommunikációalapú egy nyelvvizsga?

Nyelvvizsga és nyelvvizsga között is van eltérés: egyesek szerint bizonyos nyelvvizsgák könnyebbek, mert kommunikációalapúak, míg más nyelvvizsgák nehezebbek, mert több bennük a száraz nyelvtanozás. Na de mitől lesz egy nyelvvizsga kommunikációalapú? És mi a helyzet a nyelvtannal?

1844 óta már Magyarországon sem a latin a hivatalos nyelv, ezzel párhuzamban pedig – persze nem csupán idehaza, de világszerte is – a klasszikus nyelvek és kultúrák ismerete, tanítása helyett sokkal inkább az élő idegen nyelvek tudása és azok használata válik fontosabbá. A nyelvtanulók, nyelvtanárok és általában a nyelvet használók a 21. század globális világában – és ezen belül az Európai Unió soknyelvű közösségében – azzal szembesülnek, hogy gyakorlatban jól használható, kommunikációra alkalmas nyelvtudást szeretnének megszerezni, átadni, birtokolni.

Öncélú nyelvtanozás helyett

Elmúltak már azok az idők, amikor prepozíciók, rendhagyó igei alakok és még annál is hajmeresztőbb névmások versikeszerű magoltatásával sokkolták tanárok diákjaikat – és mindezek nemtudásával diákok tanáraikat. A nyelvtan ilyen jellegű, tételes ismerete a hétköznapi kommunikáció szempontjából teljesen felesleges és öncélú is.

A modern nyelvhasználók számára a kommunikatív kompetencia sokkal inkább fontosabbá vált, mint a nyelvtani szabályok magolása – de mit is jelent mindez?

  1. Továbbra is fontos a tanult nyelv nyelvtani rendszerének és szókincsének ismerete – enélkül leginkább csak kézzel-lábbal lehet kommunikálni, de nem idegen nyelven.
  2. Ugyancsak ismerni kell a szóbeli és írásbeli közlések, megnyilvánulások szabályait (például: hogyan kezdünk egy beszélgetést, hogyan szólítunk meg valakit írásban vagy szóban, hogyan tartsuk fenn a párbeszédet stb.)
  3. Ismerni kell és megfelelően kell használni a nyelvet kérés, köszönés, illetve az ezekre adott reakciók esetében.
  4. Fontos, hogy a rendelkezésünkre álló elemek közül a mindenkori nyelvi regiszternek (azaz az adott területen, kulturális, szociális, stb. összefüggésben alkalmazandó nyelvváltozatnak), szituációnak megfelelőt legyünk képesek kiválasztani (például kivel milyen stílusban, tónusban beszélünk; tegezés, magázás, szleng, formális stílus stb. használata).

Az, hogy kinek mit, mikor, milyen formában mondunk és írunk le, sokkal fontosabb, mint az, hogy egy úgyszólván senki által nem használt névszó összes ragozott alakját, vagy a tárgyesettel álló összes prepozíciót rendben elsoroljuk, esetleg egy, a távolról sem a leggyakoribbak közé tartozó rendhagyó ige teljes paradigmáját fejből tudjuk.

Communicare necesse est

Sokan azt gondolják, hogy a kommunikatív nyelvtanítás teljes mértékben kizárja a nyelvtani ismereteket (vagy akár a megfelelő szókincs ismeretét). Persze, ez teljes tévedés: a lényeg, hogy a nyelv használata során – az írásban és szóban felbukkanó, különböző szintű és típusú kommunikációs helyzetekben – a beszélő folyamatosan, helyesen és hatékonyan legyen képes az aktuális nyelvtudásának megfelelő közlésre.

A szövegértés, beszéd-, olvasás- és íráskészség terén a nyelvtanulás minden szintjén követ el az ember hibákat. Ezekből azonban tanulni kell és lehet, nem pedig büntetésre, megfélemlítésre szolgálnak.

A kommunikáció során felbukkanó, a hétköznapi életre is jellemző feladatok (érvelés, vita, történet elmesélése; komment, vélemény írása stb.) megoldása többféleképpen lehetséges: nincs egyedül üdvözítő út. A lényeg, hogy a kommunikáció létrejöjjön és elérje célját.

A kommunikációalapú nyelvvizsga ennek megfelelően épül fel: nincs benne külön olyan teszt, mely pusztán a nyelvtanilag (esetleg lexikailag) megfelelő helyes alak kiválasztását célozza. Sokkal inkább olyan, a valós élethelyzetekre hajazó kreatív feladatok jellemzik a vizsgát, amelyek során nem az a fontos, mit nem tud a nyelvvizsgázó, hanem hogy tudásának elemeiből hogyan is képes egy adott kommunikációs feladatot a célnak megfelelően megoldani.

0
Hozzászólás