Ők védik a tengereket Thaiföldön

thailand students

2019-benThaiföldön járt az Euroexam International támogatásával megvalósuló expedíció legénysége. Ismerkedj meg velük, légy te is következőleg az expedíció tagja!

Sokakat elborzasztanak a pusztuló, szemetes óceánokról készült képek, és vannak jó páran olyanok is, akik nem taszítják el maguktól a felelősséget gondolván, ők innen, Európából nem tehetnek semmit.

A brit oktatás színes oldala

Ilyen fiatalok alkotják a Glasgow-i Egyetem thaiföldi expedíciójának csapatát. Sokan, sokfelől érkeztek, de mindannyiukban közös, hogy hétköznapi huszonéves fiatalok, nem milliomoscsemeték. Kizárólag a képességeik és tudásuk, nem pedig pénzük és kapcsolatrendszerük teszi alkalmassá őket arra, hogy egy ilyen programban részt vegyenek. Ehhez persze nagy szorgalom és kitartás kell, vannak a teamben olyanok is, akik már többedszerre pályáztak az expedíciós egyetemi társasághoz.

A brit egyetemi lét egyik legnagyobb vonzereje, hogy kifejezetten ösztönzi, és támogatja a thaiföldi expedícióhoz hasonló kezdeményezéseket. A nyugat-európai és amerikai egyetemeken bevett gyakorlat, hogy szinte az első pillanattól kezdve kollégának tekintik a hallgatókat. Az Euroexam International go2uni programja több éve segíti a magyar fiatalok külföldi egyetemre való bejutását, és volt diákjaink, mentoraink mind arról számolnak be, hogy már az elsőéveseket befogadja a tudományos közeg. Részt vehetsz kutatásban, sőt módod van kipróbálni magad több területen is.

A késztetés, hogy tegyünk valamit a világ jobbá tételéért, többféleképpen is kialakulhat. Van, aki egy már meglévő érdeklődési irányt állít az emberiség szolgálatába, így főleg a szakmai fejlődés motiválja, és vannak, akiket személyes élmény indít el az úton, hogy tegyenek valamit a bolygóért, csak később alakul ki ennek a hogyanja. Az expedíció legénységében ott van mindkét típusú elhivatottság.

Felelősség és terepmunka

Tengerbiológus-, zoológus- és immunológushallgatók alkotják a teamet, amely hétfőn elutazott, hogy hat hetet töltsön Thaiföldön. Mindannyian szívükön viselik a földi létformák sorsát, élénken érdeklődnek az állatok, különösen a tengeri állatok iránt, és többüknek a terepmunkában is van már tapasztalata. Nicole és Helen részt vettek a Glasgow-i egyetem 2018-as egyiptomi expedíciójában, és a mindössze 19 éves Gregor is túl van már egy trinidadi küldetésen.

Az alábbi videót a csapat tagjai az Euroexam International felkérésére azért készítették, hogy a magyar diákok is megismerhessék a brit (skót) egyetemi életnek ezt a változatos, színes oldalát. A következő felvételen a csapat négy tagja mondja el nekünk, milyen feladatokkal bízták meg őket a szervezés során:

A csapat vezetője, Melanie, aki szintén megjárta Egyiptomot, összesen hét évig élt Phuket szigetén. Ezalatt nemcsak jártasságot szerzett a búvárkodásban, de azt is közvetlenül megtapasztalta, mennyi kárt tesz a tengeri élőhelyeken az intenzív búvárturizmus. Így támadt fel érdeklődése a tengerbiológia iránt, és immár harmadéves tengerbiológus-hallgatóként járul hozzá tevőlegesen is a tengerek védelméhez. Ő a csapat legrutinosabb tagja, a tavalyi egyiptomi expedició során ő felelt a merülésekért, és Thaiföldön is ő fog kézben tartani mindent, ami a búvárkodással kapcsolatos.

Tudományos kutatás és adatgyűjtés

Ezekben a fiatalokban tehát megvan az elhivatottság, hogy jobbá tegyék a világot. A jószándék azonban kevés, az emberi pusztítás olyan mértékű, hogy többre van szükség néhány szemétszedési akciónál. A hosszú távú eredményekhez a tudományt kell segítségül hívni, a tudománynak pedig adatok kellenek. Sok-sok adat. Ezeket pedig be kell gyűjteni órák, napok, évek kemény munkájával, majd pedig ezeket elemezni is kell, amihez szerencsére már a kutatók rendelkezésére állnak legmodernebb, kifejezetten erre a célra fejlesztett szoftverek. A thaiföldi csapat főleg az előbbihez fog tevékenyen hozzájárulni, az expedíció egyik fő célja szinte centiről centire megvizsgálni és lefényképezni egy adott partszakaszt, hogy aztán a fotókat egy speciális laborban elemezve mérhető adatokban mutatkozzon meg, hogyan változott a tengeri élővilág a búvárturizmus hatására.

Az expedíció költségeit részben az egyetemistáknak maguknak kell előteremteni, a glasgowi fiatalok többek közt egy közeli partszakasz kitakarításával és egy fergeteges telihold parti szervezésével gyűjtötték össze a szükséges summát.

írta: Euroexam / 2019-06-06