Vissza a Blog főoldalra

Tapasztalatok a páros szóbeliről

A páros szóbelin kuka a társad? Esetleg túl sokat beszél és úgy érzed, szinte nem jutsz mellette szóhoz? Mit tehetsz ilyen esetekben? Befolyásolja-e ez saját teljesítményedet?  

Az Euroexam, Magyarország vezető nemzetközi nyelvvizsga-központjában a szóbeli nyelvvizsga párban zajlik. Ideális esetben a szóbelire legjobb barátoddal közösen mész. Ilyenkor gyakorlatilag nem érhet különösebb meglepetés: a dolgoknak simán menniük kell. Működő, bevált páros vagytok – nem lehet előttetek semmi akadály. Végső soron együtt készülhettek, így bőven van időtök, hogy mit várhattok a másiktól.

Nem árt tudnod mindemellett, hogy a B2-es nyelvvizsgán a négy feladat közül az első háromban egyáltalán semmiben nem befolyásol a társ tudása, jelenléte, csak a negyedik vizsgafeladat az, ahol egyáltalán felmerül a páros szóbeli kérdése – már csak ezért sem kell tőle tartani. Arról nem is szólva, hogy a vizsgáztatók tökéletesen tisztában vannak a páros szóbeli minden lehetséges előnyével és hátrányával: ezeket maximálisan figyelembe is veszik.

Persze még mindig ott a  kérdés, mi van akkor, ha úgy alakul, hogy egy ismeretlent kapsz magad mellé szóbelire, mert történetesen egyetlen barátod sem akar éppen nyelvvizsgát tenni?

Néma Bob

Máté nevű vizsgázónk is így járt: a sors pedig egy olyan vizsgapartnert rendelt mellé szóbelin, akiről leginkább annyit volt elmondható, hogy nem volt éppen locsogó kedvében.

Mátét arról faggattuk, hogyan sikerült mégis sikerrel vennie az akadályt:

Először nagyon meglepődtem vizsgapartnerem passzivitása miatt. Nem is értettem kristálytisztán, vajon csak leblokkolt-e, vagy valami más gond volt, de a magam részéről igyekeztem bevetni mindent, hogy egyrészt ne csak én beszéljek, másrészt bevonni őt a párbeszédbe: „Te mit gondolsz?”, „Kíváncsi vagyok a véleményedre.”, „Nem tudom, egyetértesz-e, de szívesen meghallgatom az álláspontodat.” – ilyeneket vetettem be, hogy megtörjem hallgatagságát.

Minden alkalommal, amikor kifejtettem álláspontomat, egyrészt visszakérdeztem az övére, próbáltam ösztönözni, hogy szólaljon meg, vegye át a szót, ha pedig mondott valamit, igyekeztem mindig reflektálni. „Itt szeretném azt mondani, hogy...”, „Kapcsolódva az előbb elhangzottakhoz...”, „Megjegyezném még azt is, hogy...”

Összességében úgy hiszem, függetenül társam teljesítményétől a vizsgáztatók értékelték a kommunikáció fenntartására irányuló próbálkozásaimat – ezért is mentem át.

Szószátyár

Lili nevű vizsgázónk ehhez képest úgy járt, hogy olyan vizsgapartnert kapott, akinek gyakorlatilag be nem állt a szája. Őt arról faggattuk, hogyan sikerült úrrá lennie a helyzeten egy mindent elsöprő verbalitás mellett:

Komolyan mondom, alig jutottam szóhoz vizsgapartnerem mellett. Egyfolytában beszélt, be nem állt a szája. Ha nem vágok közbe, nem veszem magamhoz a szót, még talán azt gondolhatták volna a vizsgáztatók, hogy ülök ott, mint a sült hal. Igyekeztem azokat a pillanatokat kihasználni, amikor levegőt vett nagy monológja közepette, és bevetettem mindazt a muníciót, ami a tarsolyomban volt: „Hozzátehetnék ehhez valamit?”, „Lenne itt még valami megfontolásra érdemes.”, „Ehhez szeretném hozzáfűzni azt, hogy...” – ilyenekkel igyekeztem átvenni a szót, hogy aztán a magam véleményét is elmondjam.

Azt hiszem, produkciómat ezért is értékelte sikeresnek a bizottság: sikerrel átmentem a szóbelin.

Arról pedig, hogy milyen az ideális szóbeli, Ádám és Zsófi nevű nyelvvizsgázóink tapasztalatait megosztva korábban már írtunk: ők arról meséltek, milyen előnyei is vannak a szóbelin annak, ha az ember a legjobb barátjával megy el nyelvvizsgázni.

0
Hozzászólás