Visszajelzések résztvevő középiskolásoktól:
„Hasznos és szórakoztató előadást hallhattunk. Mivel többen is az Euroexam vizsga előtt állunk, lehetőségünk volt a vizsga pontos feladattípusainak és külön a gyakorlási lehetőségek megismerésére! A vizsgától teljesen függetlenül is használható információ-forrásokat is megismertünk!”
„Először is örültem annak, hogy rögtön az előadás elején bevont minket, diákokat. Így sokkal jobb volt a hangulat, mintha a vetítés után tettük volna fel kérdéseinket. A mutatott
oldalakon van lehetőségünk gyakorolni. Mivel sok diák nehezen talál jó gyakorló feladatokat, hasznos tudni ezen weblapok létezéséről (
főleg, ha azok viccesek is).”
„Átfogó képet kaptunk a nyelvvizsgáról; ez pedig mindenkinek segítség, akár mostanában, akár jövőre vizsgázik. Köszönöm a stresszlabdát (amit magammal vittem a nyelvvizsgára, talán segített is) J!”
„Az előadó barátságosan, érthetően és kellő temperamentummal beszélt, el is érte a célját: a jövőben már nem fogok annyira tartani a nyelvvizsgától. „
„Mindent megtudtam, amire kíváncsi voltam, a tippeket hasznosnak, célravezetőnek és szórakoztatónak tartom.”
„Bepillantást nyertünk abba, hogy hogyan mérik a kommunikációs készségünket, és hogy miért így és nem másképp. Lelkesítőnek találtam az ajánlott oldalakat, és a gondolatot, hogy a nyelvhez, nyelvtanuláshoz ilyenképpen is lehet közünk.”
„Konkrét segítséget kaptam a vizsgafeladatokhoz. Mindenki számára testközelbe került a vizsga. Konkrét, megfogható és legyőzhető így, hogy tudjuk, mivel állunk szemben.” „Jó volt látni minél több internetes oldalt ahol tudunk tanulni, gyakorolni.”
„Tanulságos a feladatok választékossága és az, hogy figyelembe veszi a diákok érdeklődését. A közvetítés feladatról is jó véleménnyel voltunk, sokunknak tetszett.”
“Korrektnek tartom a követelményeket.” „Tetszett, hogy az előadó sok példával illusztrálta a vizsga részeit.”
„Eddig jobban féltem a vizsgától, de most már nem rettegek annyira. Az előadó - időnként kicsit hangosan - sok újat mondott, bár kicsit túl részletesen is.”
„Szimpatikus a vizsgán, hogy hétköznapi témákat kell feldolgozni.”
„Tetszett az
őrült étkezős videó, nem is tudtam, hogy ennyi érdekes anyag van fönt a neten, amit nyelvtanulásra lehet használni.”
„A
Facebook oldal ötlete és anyagai nagyon jók!!!” „Azt hiszem itt az ideje kicsit komolyabban vennem a nyelvvizsgára készülést J! Jók voltak a tippek a felkészüléshez. Jó, hogy megtudtam, melyik résznél mik a konkrét elvárások.”