Az Olvasásértés rész három feladatában három különböző olvasási technikára lesz szükséged. Az első feladatban gyors, áttekintő olvasásra, a második feladatban egy hosszabb és összetett szövegben található konkrét információk azonosítására, végül a hosszabb, harmadik feladat a részletekbe menő intenzív olvasásról szól.
Minderre most 10 perccel több idő, összesen 60 perc áll rendelkezésedre.
Feladatok és elvárt készségek
Feladatleírás és elvárt készségek:
Egy rövid bevezető szövegből megismered a témát, majd elolvasol 6 rövid reagálást különböző hátterű, és egyértelműen eltérő álláspontot képviselő személyektől. A feladatod az, hogy eldöntsd, melyik rövid szöveg kitől származik a megadott 8 opció közül. Vigyázz! Két személyhez nem tartozik reagálás.
Amit várunk: áttekintő, lényegkiemelő olvasásértés kulcsszavak, kulcsinformációk beazonosításával.
Feladatleírás és elvárt készségek:
Egy találmány, műszaki cikk vagy folyamat leírását adó szövegben található 7 üresen hagyott helyet kell egy-egy mondattal kiegészítened úgy, hogy a teljes szöveg értelmes, koherens legyen. Vagyis a szöveg egyes részeiben kell megtalálnod azokat a kulcsszavakat, amelyek segítségével megállapítod, hogy az ott lévő szöveglyukba illik a hét mondat valamelyikében található információ. Két mondatopció felesleges lesz.
Amit várunk: konkrét információ helyének keresése.
Feladatleírás és elvárt készségek:
Két szöveget fogsz elolvasni, és mindkettő után 3-3 feleletválasztós tesztkérdésre kell válaszolnod, vagy befejezetlen állításokat kell megfelelően befejezned.
Amit várunk: minden részletre kiterjedő, alapos szövegértés, szövegértelmezés.
Tudni szeretnéd, hogyan zajlik a vizsga? Nézd meg rövid, ismertető videónkat vagy olvasd el a nyelvvizsga menetét.
Az Íráskészség első feladatában mindig egy hétköznapi, félig formális ügyintéző levelet kell írnod sok konkrét támponttal. A második feladatban három téma és műfaj közül választhatsz. A témák változatosak, de a három műfaj mindig fix, hogy pontosan tudd mire számíts. A 70 perces vizsgarészen belül szabadon oszthatod be idődet.
Feladatok és elvárt készségek
Feladatleírás és elvárt készségek:
Egy félhivatalos irányított ügyintéző e-mailt kell írnod kb. 200 szó terjedelemben. A feladatban meghatározzuk a kívánt célt is (panasz, érdeklődés, ajánlás stb.). Az e-mailed írásakor törekedj arra, hogy célnyelvi olvasó számára egy hangvételében megfelelő, jól követhető, megfelelően tagolt szöveg jelenjen meg. Ezen keresztül bizonyíthatod, hogy egy panaszt, érdeklődést vagy motivációs levelet hatékonyan meg tudsz célnyelven írni.
Feladatleírás és elvárt készségek:
Három téma és műfaj közül választhatsz. A feladat célja, hogy egy érvelő szöveget írj kb. 200 szó terjedelemben, ami egy célnyelvi olvasó számára jól tagolt, logikus és követhető. Az érvelésedben jelenjen meg az álláspontod és/vagy kérdésfelvetésed. Ezt pro-kontra érvekkel alátámasztod, amit a végén egy meggyőző javaslattal lekerekítesz. A feladatlapon 3 állandóan visszatérő műfajt találsz. Ezek közül elég csak egyet megírnod:
- Esszé: középiskolától az egyetemig jogos elvárás, hogy képes legyél egy komolyabb, esetleg provokatív témával kapcsolatban megfogalmazni álláspontot képviselni, azt megfelelő érvekkel megindokolni.
- Online komment: a közösségi médiában gyakran érzelmektől fűtött, emoji-kal színesített kommentektől eltérően, a vizsgán online műfajokban (pl. blog-, fórumbejegyzés, cikk) megjelenő, elképzelt szöveghez várjuk érvelő reakcióidat, egyetértő- vagy ellenvéleményedet, logikusan szerkesztett, bekezdésekre épülő szövegben.
- Kritika: hétköznapi döntéseink jó részét az online térben mások által megfogalmazott értékelő véleményekre, kritikai megnyilvánulásokra építjük, legyen szó termékekről, eseményekről vagy szolgáltatásokról. Az írásodban ilyen pozitív és/vagy negatív tapasztalatokat, véleményeket, érveket fogsz megfogalmazni a kritika tárgyával kapcsolatban.
Mostantól te magad is kiértékelheted az íráskészség feladatodat, hogy időben kiderüljön, hogyan tudod ezt a vizsgarészt a legjobban teljesíteni.
Tudni szeretnéd, hogyan zajlik a vizsga? Nézd meg rövid, ismertető videónkat vagy olvasd el a nyelvvizsga menetét.
A Hallásértés részben (akárcsak az Olvasásnál) a három feladat, három különböző élethelyzetben három féle technikát kíván. Az elsőben a rövid párbeszédek témáját és az egyik beszélő témához való viszonyulását, a másodikban a vita résztvevőinek véleményét kell beazonosítanod, míg a harmadik feladathoz egy sor részletesebb kérdés tartozik. Szünetekkel, illetve a felvételek ismétlésével kb. 45 perc ez a rész.
Feladatok és elvárt készségek
Feladatleírás és elvárt készségek: Két szereplő, 6 rövid párbeszédét fogod kétszer meghallgatni. A feladatod, hogy a párbeszéd egyik szereplőjéről eldöntsd, hogy melyik témáról milyen véleményt fogalmaz meg, pl. ironizál, kétségeit fejezi ki stb. A válaszopciók mindegyike számodra két fontos dolgot fog tartalmazni: egy témát, valamint egy érzést, véleményt, hozzáállást. A 8 közül 2 válaszopció egyik párbeszédre sem vonatkozik.
Amit várunk: találd meg az egyes megszólalásokban azokat a kulcsszavakat, információkat, amelyek egy adott véleményt lefednek, miközben nem szándékozol minden részletet megérteni.
Feladatleírás és elvárt készségek: Egy olyan kerekasztal jellegű vitát fogsz kétszer meghallgatni, amiben a résztvevők egymás után mondják el véleményüket egy vitatémával kapcsolatban. Ehhez kapsz összesen 9 információt tartalmazó véleményleírást. Döntsd el, hogy melyik véleményt melyik beszélő fogalmazta meg. Mindegyik beszélőhöz 3-3 véleményt kell társítanod.
Amit várunk: találd meg az egyes megszólalásokban azokat a kulcsszavakat, kifejezéseket és kulcsinformációkat, amelyek alapján a véleményt és annak konkrét témáját be tudod azonosítani.
Feladatleírás és elvárt készségek:
Egy kétszer meghallgatható podcast-szerű rádióműsor alapján 8 feleletválasztós tesztkérdésre kell válaszolnod vagy befejezetlen állítások megfelelő befejezését kell megtalálnod 3 megadott opció (A-C) közül.
Amit várunk: a meghallgatott szöveg minden részletre kiterjedő, alapos értelmezése.
Tudni szeretnéd, hogyan zajlik a vizsga? Nézd meg rövid, ismertető videónkat vagy olvasd el a nyelvvizsga menetét.
Választhatsz magadnak párt, akivel együtt szóbelizel, de aggódnod akkor sem kell, ha nem ismerőssel szóbelizel együtt. Az első feladatban egymást kérdezitek a pároddal mindennapi dolgokról, a második feladatban egy-egy rövid prezentációt adtok, majd azokról beszélgettek, végül a harmadik feladatban egy adott témához kapcsolódóan válogattok illusztrációk között. Mielőtt bementek vizsgázni, lesz 10 perced nyugodtan felkészülni, sőt akár vázlatot írni a második, Prezentáció, feladathoz.
Feladatok és elvárt készségek
Feladatleírás és elvárt készségek:
A bemelegítő beszélgetés során a két vizsgázó egymásnak tesz fel általános jellegű, egymás személyes és/vagy szakmai hátterét megismerni szándékozó kérdéseket, bármilyen témáról. A cél, hogy minél előbb belemelegedjetek az idegen nyelvű beszélgetésbe. Mind a kérdésekkel, mind a válaszokkal megvillanthatjátok szóbeli kommunikációs készségeteket. Olyan kérdéseket és válaszokat várunk, amelyekkel a vizsgázók az elvárt magas szintű folyékonyságukat, választékosságukat, nyelvhasználatukat bizonyítják.
Feladatleírás és elvárt készségek:
A 10 perces felkészülés részeként minden vizsgázó kap 2 témát egy kártyán, amelyből kiválaszt egyet. A készülés fő célja jegyzetek készítése, amelyeket a vizsgázó 2 perces összefüggő prezentációja során használhat. Míg egyikük prezentál, a másik vizsgázó jegyzetel, és a prezentáció végén kérdésekkel vagy megjegyzésekkel egy azonnali 2 perces vitát kezdeményez. Ezután szerepet cserélnek.
Az általános témáról 2 percben előadott prezentációban elvárás a gondolatok, érvek szerkesztése: a felvezetés, az érvelés és a lezárás logikus összekapcsolása. Az összefüggő kétperces előadás, csakúgy, mint az azt követő kétperces vita alkalmas a vizsgázó folyékonyságának, választékosságának és nyelvhelyességének bizonyítására.
Feladatleírás és elvárt készségek:
A két vizsgázó azt a feladatot kapja, hogy egy adott témájú könyvhöz borítóképet, vagy cikkhez illusztrációt válasszon a feladatlapon megadott 4 képből. 3 percük van egy felkészülés nélküli vita alapján döntést hozni. Ez a feladat tehát egy problémamegoldó érvelés és vita, amelyben a vizsgázók nemcsak a véleményüket osztják meg egymással, de reagálnak, reflektálnak is egymás gondolataira, érveire. A vitázás nyelve (pl. egyetértés, félbeszakítás, visszakérdezés, összefoglalás stb.) ugyanúgy megjelenik, mint az érvelésé.
Nyelvtanárok figyelmébe: elérhetőek az Euroexam C1-es vizsga szóbeli értékelési kritériumai a levezető vizsgáztató és értékelő vizsgáztató részére.
Tudni szeretnéd, hogyan zajlik a vizsga? Nézd meg rövid, ismertető videóinkat vagy olvasd el a nyelvvizsga menetét.